Van nekem egy kisebb monitorfüggőségem. Ez tény!
Idejét nem tudnám megmondani mióta, de mindig is úgy alakítottam az itthoni környezetem, hogy lehessen körülöttem legalább egy "kijelző", ami a háttérben zsizseg. Lehetett ez TV, hordozható DVD-lejátszó vagy épp egy számítógépmonitor. Zömével nem is nagyon mozgatott, hogy mi megy rajta, csak egy volt a fontos, hogy menjen.
Volt egy szakasza minden napomnak, mikor az előbb említett felületen valami olyannak kellett mennie, ami...
...szóval elalváshoz tévéztem vagy dvd-ztem. Ehhez viszont mindig valami olyan műsort kellett találnom, ami van annyira összetett vagy elgondolkodtató, hogy oda kelljen figyelnem rá és elfárassza az agyam, ezáltal elaludjak tőle. Viszont kellőképpen "bugyutának" kellett lennie ahhoz, hogy ne tarthasson ébren, ne kössön le. Nem egyszerű feladat mindkét szempontnak megfelelő műsort találni!! Elhihetitek. Aki pedig hasonló cipőben jár mint én, az úgyis tudja miről beszélek.
Nemrégiben, vagyis mostmár kicsit igenis régen kölcsönadtam egy ismerősömnek a PS-emet, amit többnyire DVD-lejátszóként használtam az utóbbi időben. Ennek köszönhetően, vagyis annak hogy nem nagyon kapkodja el a visszajuttatását, a kis filmkollecióm nem sűrűn nézegetem elalvás előtt, mert gépen meg nem szeretek filmet nézni. A TV-ben sajnálattal mostanság 'katasztrófaálisak' a műsorok mikortájt én nyugovóra hajtanám a kis buksim. A DVD és a TV ki is hullott az opciós listáról.
Maradt a gépem, pontosabban a különböző közösségi portálok és videómegosztó oldalak amíg el nem fáradok annyira, hogy még pont le tudjam tenni a gépet bealvás elött.
...és most jön (asszem röviden), amit ezidáig igazából csak bevezettem:
szörfölgetés közben, annak ellenére hogy a gépen van némi zene, egy másik ablakban a Y**T***-on kapcsolgatom a számokat. Nincs szisztéma vagy keresgetés, csak ha vége van egy klipnek, átváltok arra az ablakra és a felajánlottak közül rányomok az egyikre. Ennek köszönhetően a d'n'b-től kezdve, a breakbeat-en, a különbözőbbnél különbözőbb pop-on és gyengébb (számomra még elviselhető) metálon keresztül, egészen a "populáris" népzenei felhozatalig minden megy. És ami igazából meglepett, hogy szinte mindegyiket nagy örömmel hallgatom.
hogy ezzel most mit akrtam?
Ne kérdezze senki!
Passz!!
Csak kicsúszott!!!
:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése