Oldalak

Sokféle mindenfélék történtek velem mostanában. Viccesek és szomorkásak, jók és néha még jobbak.
Első körben véget ért az idei kis körútunk. Nem volt rossz, de sokkal jobb hogy vége. :)
Hazaérkezésünk után egyből felvettem a kesztyűt. Már az első itthon töltött napomon befutott a telefon, hogy ekőszöris itthon vagyok-e már, aztán a válaszból adódóan jött is a következő, hogy ráérnék-e egy kicsit dolgozni. Mivel két nap szabit terveztem be a "beállás" elé, volt rá időm, valamint annak köszönhetően, hogy idén több ízben is itthon voltunk több-kevesebb időre, nem igazán lett szükségem azokra a napokra regenerálódás céljából. Azóta durva vadhajtás.

Időközben nem hogy a tavasz köszöntött be, de néha a könnyed nyár is be-beugrik egy kicsit. (de azt hiszem ezt más is tapasztalta, nem csak én!! :)) Ez a rövid tavasz viszont igencsak belecsapott a húrokba. Legalábbis nálam. Majd szét vet a "tavasz". Tele vagyok energiával. jobban pörgök mint (idén) valaha, és körülbelül 20 percenként leszek szerelmes. Szerencsémre és szerencsétlenségemre azonban minden alkalommal ugyanaz a "tünde" képezi szerelmem tárgyát. A baj, hogy ilyen plátói kapcsolatban még nem nagyon volt részem életem során...

Másik nagy szerelmeim pedig...
mint azt már írtam, van egy 'csuda' paripám. Harapja a kilómétereket, a naftát pedig annál kevésbé!! Imádom. A másik sokkal többet eszik, de kettővel több is a kerekeinek száma. Ha minden igaz, jövő hét elejétől már aktívan használatba is fogom venni. A kellemetlen hogy a két kerekűbe még nem tudtam beletenni a bejáratós első 1000 kilómétert, de már a másikba kell elkezdenem belepakolni, mivel az is bejáratós, és küldeni kell, hogy ha esetleg úgy alakul, hogy menni kell vele, és "nem csak úgy, hanem úgy rendesen", ne azért ne lehessen, mert nincs még bejáratva.

Asszem egy szuszra most ennyi is megteheti... :)

Nincsenek megjegyzések: