Japán vol.1

Az a bizonyos első Japán út ugrott, vagyis nem igazán arról van szó, hogy sztornózva lett, hanem az előbbiekben leírt utak összeolvadtak egy közel három hetes kinttartózkodásra, és ez most nem csak hogy kilátás a jövőre nézve, de ezt a bejegyzést már van szerencsém a Niigata-i szállodai szobámból megejteni:

07.08 - 05:45-töl (még otthoni idö szerint)

         Megérkeztünk Ferihegyre, és készülődtünk a „becsekkoláshoz“. Mint már a legelső akadálynál kiderült, a kolléganő (késöbbiekben lásd ‚K‘) nem kifejezetten felkészült. Találkozásunkkor kissé számonkérőn tette fel a kérdést, hogy minek hoztam 3 hétre egy egész (kézipoggyász méretű) táskát, mikor ő is csak egyet hozott, azon a kettőn kívül, ami még a készletünket képezte. Az általa kicipelt bőröndök mindegyike 45 kg fölött volt, míg a megengedett maximum táskánként a 23 kg. Ebből hozott kettőt, a harmadik (saját kézipoggyásza) pedig csak 6 kg-mal haladta meg ezt a bizonyos 23-as határt. Semmi gond, számítottam rá. Gyorsan elő tudtuk kapni a kocsiból egy “hátha kell majd“ bekészített plusz bőröndöt, hogy legalább a gépre felengedjék, és ne kelljen egyiket sem itthon hagyni…

…és ekkor még el sem indultunk igazán!!!

         A továbbiak viszonylag zökkenőmentesen zajlottak. A párizsi transferünk sikeresen megtörtént, de Tokioban már várt is a következő meglepetés. Egy transferrel, kicsekkolásokkal és becsekkolásokkal együtt számolt 25 órás utazás majdnem végén, a Japán fővárostól nem olyan messze eső Naritai reptéren, ahova az Air France gépe sikeresen leszállított minket, máris szembejött a következő akadály. Eredetileg innen egy előre interneten lefoglalt (bérelt) kocsival utaztunk volna tovább Niigataig, ahol a következő három napot töltjük majd… Nem volt foglalásunk… Mint kiderült, ha let volna sem ért volna semmit, mert Japánban érvénytelenek az európai „driving licens“-ek. Itt csak a Japán Közlekedési Hatóság álltal, Japánban megszerzett és kiállított nemzetközi jogsikkal lehet bérelni, és csak ezután vezetni bármilyen gépjárművet. Nekem ilyen nincs. Mikor ez kiderült, azt a kérdést kaptam, miért nem néztem utána, hogy milyen papírokkal lehet itt vezetni. Erre csak azt tudtam mondani, (természetesen szigorúan csak az a bizonyos 10-ig elszámolás után) hogy miért néztem volna, mikor mondta a ‚K‘, hogy bérelt egy autót (a múlt idő csupa nagy betűvel), amit csak át kell vennünk a reptéren.

         Sebaj. Vonatra szálltunk, és immáron egy röpke 7 órás vonatozás után (egy átszállással Tokioban) már a szállodában vagyunk Niigataban… de persze kocsi nélkül :P

         Bár tisztában vagyok vele hogy hiú ábránd marad, azért remélem hogy a „sötét oldal krónikái“ ezennel véget is fognak érni…

...

A már eddig átfutott időintervallum napos oldala tehát:

         A Budapest-Párizs utat volt szerencsém egy ifjú hölgy társaságában eltölteni. (Nem srácok!!! Nem annyira ifjú!!!) Nagyon kellemesen telt az a másfél óra, de sajnos a párizsi CDG reptéren szétváltak útjaink.

A transfer zökkenőmentesen telt, és itt már volt is alkalmam belekóstolni a később Japánban is tapasztalt „Dohányzókabinok“ hangulatába. Elég kemény, de itt kint még az utcán sem gyújthat rá az ember fia, csak az erre a célra felállított üvegkonténerekben, ahol mint a heringek, vagy inkább mint a cirkuszi majmok, egy kirakatba vannak begyűjtve, és közszemlére téve a bagósok. Érdekes.

Kicsit az útra visszakanyarodva… állíthatnám, hogy az angolom mint még soha, és csak sziporkákat szórok, de beérem ennél kevesebbel is. Meglepődésemre a Párizs-Tokio járaton végignéztem az Avatar-t, a Hihetetlen család-ot, a L’ecsó-t és nem utoló sorban az Igazából Szerelem című szerintem remekbe szabott romantikus vígjátékot, és mindezt angolul felirat nélkül. Tudom-tudom nem nagy dolog, de ilyet még nem csináltam, és nem az egyhuzamban 4 filmre gondolok. Meglepett, hogy bár már mindegyiket láttam ezelött, de akkor is. Nem nagyon volt, ami kimaradt volna a filmekből. (Na mindegy. Nekem ez nagy dolog!)

        ...

       Japán gyönyörű!!! Minden helyet kihasználnak, és amit csak lehet zöld borít. Elvarázsol. Igaz furcsa is egyben, hogy az európában már megtapasztalt hotelszobák mint olyanok itt egy kicsit sem léteznek. Akár elbűvölő, akár nem, a szállásom egy lyuk. Ennek ellenére annyi fantázia és ötletesség van benne, hogy már nem is foglalkozol vele, hogy milyen szűkreszabott. Mindennek megvan a maga helye, és igazság szerint elnézve az eddigieket, szinte csak ez a fontos. Tetszik!

Nem garantálom, hogy a továbbiakban is ilyen 'bőbeszédű' leszek (tekintve, hogy még hol van az elöttünk álló 3 hét, és most is csak ‚K‘-t lepasszolva ültem le egy kicsit), de igyekszem minnél részletesebben beszámolni a velünk történtekről.

(Réci: fotókat majd otthon, mert egy másik gép átjátszókábelét kaptam meg! :P)