...furcsa érzés mikor rádöbbensz, hogy mennyire tele vagy félelemmel és szorongással az életed számtalan pontját tekintetbe véve. Rengeteg csodálatos és "bizsergető" apró részlet fűszerezi meg mindennapjainkat, és mivel a 'nagy mérlegnek' egyensúlyban kell lennie, éppen annyi az aggodalomra okot adó összetevő is. Ez az a bizonyos mérleg ami hosszú évekkel ezelőtt ugyan, de jócskán gondolkodóba ejtett. Fiatal korom zömét balesetek és a lehető legszerencsétlenebb történések tarkították. Minden alkalommal, mikor történt velem valami, ami a közvetlen környezetemet nem csakhogy megrázta, de erősen meg is döbbentette (gondolok itt például a néhány napja jubilált villamosbalesetemre), nem is oly tudatosan, de eltöprengtem. "...Miért történnek velem ezek az események?" Igazán sosem tudtam erre a kérdésre válaszolni. Persze ha módfelett földhözragadt akarnék lenni, elfogadnám azon legegyszerűbbnek tűnő válaszokat, minthogy "...csupán hihetetlenül figyelmetlen vagy...", vagy éppen "...ha nem lettél volna ennyire türelmetlen...". De nekem ez nem elég!! Kell lenni valami,... valami,... valami más feleletnek. Ezen megannyi szerencsétlenségnek úgy vélem töredéke is elég lett volna bárki másnak, hogy búcsút vegyen a 'földi léttől'. Én itt vagyok. Miért? Miért pont én?

...de visszakanyarodva mondanivalóm legelejére, ami aggaszt, hogy mivel kell majd mindezért 'vezekelnem'? Mármint hogy épen és sérülések nélkül úsztam meg mindent, és nemcsak sebesülés nélkül, de talán mindenből profitálva is valamit. És ha mindez nem lenne elég, remek életem lehet csodálatos emberek közt, váratlan és nagyszerű történések közepette.

Szerencsés csillagzat alatt születni egy dolog, de élni is alatta egy egészen másik.