Ismét itthon...

A közvetlen környezetemben mocorgók már kismilliószor hallgathatták meg... de csak kiadom magamból... még utoljára.

Volt szerencsém A nagyon kedves cimborámmal, és szintúgy kedves ismerősökkel eltöltenem egy röpke "hosszú hétvégét" külföldön szabadidős tevékenységet űzve. Síeltünk!! Csudajóvolt!!!

Hazafelé Pest határához közeledve említettem útitársamnak, hogy remélem mikor hazaérünk, egy olyan Pestet, otthont és munkahelyet találunk itthon, amilyet itt hagytunk. Ezt elsőroban a munkahelyekre vonatkoztattam, mivel indulásunkat megelőző napokban, hetekben rengeteg dolgot változtattak meg körülöttem kollégáim és főnökeim. Reméltem, a lehető legkevesebb új "szokásra", módszerre és megoldásra kell ráállnom.

Megérkeztünk, és...

...elrontottam ezt a kívánás dolgot!! Mint kiderült, a megfelelő kívánság az lett volna, hogy bárcsak minden megváltozott volna. Ugyanaz az egymásra várás, egymásra mutogatás, "ugyan. majd a másik megcsinálja/kitalálja/alrébb rakja" fogadott. Szomorú! Egy jó dolog van ebben, hogy legalább viszonylag kevés csalódás éri az embert embertársaival szemben. Csak felkészültnek kell lenni.

Ez a megközelítés egy kicsit része is mostkövetkező remélhetőleg hosszúsítható időszakomnak. Szándékomban áll ugyanis egy kicsit kevésbé elvárónak, másokra számítónak, mások tettrekészségében bizakodónak lenni. Megpróbálom viszonylag hosszú évek tapasztalatait végre hasznosítani, és nem csak hajtogatni, hogy...

Magad Uram, ha...

Aki ismer az tudhatja hogy eddig se volt rám jellemző, hogy másokra vártam volna. Tehát a változás csupán abban áll, persze csak ha törekvéseim nem hiábavalóak, hogy kevesebbet fogok emiatt berzenkedni. Nem fogom elvégezni mások helyett az ő dolgukat, munkájukat. Neeem. Ennek vége. Csak én is úgy fogom végezni az enyém, hogy ne lehessen egyértelmű tényként kezelni, hogy majd én megcsinálom helyettük.

Szembejön a tennivaló, "megharcolok vele", felveszem az érte járó ellenértéket és boldogan élem kitűzött célokkat teleaggatott kis életem.

:)