sajnos elég gyorsan elrepült a tegnapi nap is :( Attól félek leginkább, hogy kettőt pislogok, és már csekkolunk is befelé a hazatartó gépre. Neeeeeeeee
Szóval rövidke volt a tegnap. Ennek ellenére próbáltam belecsempészni abba is valami kis "hasznosat". Már hajnalban talpon voltam (mondjuk ez itt eddig nem szokatlan, mert minden reggel öt és hat között egy 5 órás alvás után kidob az ágy), és egy sietős reggeli után gyalogszerrel becsatangoltam a szállodánk környékét. Nézegettem az üzleteket, s a portékáikat, az embereket, a végeláthatatlan kerékpár parkolókat, a bár balkormányos, de ettől függetlenül nagyon is pofás japán gépjárműpalettát...
11 felé indultunk a centerbe ahol a show-k vannak, és tettük amit kellett. Fél 5 körül végeztünk, majd gyorsan vissza a szállodába. Kicsit megsürgettem a vacsorát, hogy ne legyen a további program időhöz kötve. Bár lehet nem volt a legokosabb dolog jól bekajálni, de attól tartok ebgondolat... folytatásként ugyanis a hotel recepcióján béreltem egy bingát és valamivel nagyobb karikára szántam magam, mint a reggeli sétánál. Sajnos Niigataban nem tudtam lefotózni magam az óceánnal, mert már derekasan beesteledett mire leértem a partra, de... fogom én még látni a japán partokat a héten! ;)Körülbelül 3-3 és fél órát karikázhattam. Nem is nagyon kellett senkinek győzködni utána, hogy térjek már nyugovóra. Rég aludhattam ilyen mélyen, és hirtelen.
Levi...
mint az ábra mutatja megoldom a felmerülő problémákat!!! Kábel pipa! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése