Mintha az alábbiak terén mi sem változott volna;
Naívan és telve bizalommal a világ felé élem az életem és ez remélem ez után sem fog nagyságrendileg változni. Bízom ebben annak ellenére, hogy folyton sebeket ejt rajtam a környezetem, és ha esetleg nem is olyan mélyeket hogy észrevegyem - mint mikor telve az adrenalintól nem érzed ha megsérülsz, csak mikor már túl vagy a pörgésen, és másra is jut figyelmed, energiád - vannak a környezetemben, akik ezt folyton az orrom alá dörgölik és legtöbbször mint valami bárgyú hibámat.
...vagyis nem vagyok elég gyanakvó, nem hiszek sokszor sem másoknak, sem magamnak, hogy a világ és a benne lévők jobb esetben terveznek, máskülönben pedig számítanak.
Konfliktuskezelésben is gyenge lábakon állok...
Na komolyan mi kellhet még, hogy az ezer és ezer mézesmadzag után az újabbak láttán már ne fusson össze a számban a nyál és ne bízzak újra, feleslegesen?! Hogy ne bízzak a félismeretlenek szavában, hogy ne bízzak a körülöttem dolgozók megbízhatóságában és jóindulatában illetve nem utolsó sorban az életem felett pozíciójukból adódóan dönteni tudók szavában?! Mi kellhet, hogy végre kiálljak magamért és az igazamért, kiálljak azért ami fontos nekem és amiért megdolgoztam, ami jár nekem?!
...és ezen a ponton üdvözlöm a semmit sem változott önmagam. A 2012-es önmagam. Azt az önmagam, aki 6 évvel ezelőtt a legutóbbi bejegyzést hagyta ezen az oldalon. Azt a srácot, aki azt mondta, a döntéseim azok, amik meghatároznak, amik meghatározhatnának. Nos meg fognak változni a dolgaim, a rég és nagyon mélyen elásott döntésekkel teli dobozt előhalásztam, és nekiállok meríteni belőle. Nem rég meghozott döntésekre találtam rá, hanem arra a régi/új felismerésre, hogy elég volt a legyintésekből, abból hogy ha alul maradok és egy döntésem, vagy az erre mutató érvelésem nem bizonyul túl erőteljesnek, ne dőljek hátra egyre keserűbben és csalódottabban alkalomról alkalomra, hanem rázzam meg magam és húzzam vissza azt a rohadt kesztyűt. Valami mellett mindig leteszem a voksom mint bárki más is és csak tennem kell érte, hogy ne lehessenek olyanok, akik hangosabbak vagy erősebbek nálam. Elég volt a tapintatlanokból és elégedetlenekből, akik azzal erősítik a magukba vetett rettentően kevéske hitüket, hogy engem rángatnak padlóra folyton és így a saját életükben máris nyeregben érzik magukat, hogy volt akinél jobbak voltak. Elég volt abból, hogy a munkámat - bár 2018-ban ez már egyáltalán nem dívik - odaadással és becsülettel végzem, nem üti meg azok ingerküszöbét, akiknek ez lenne csak a dolga, szemben azok érdemeivel, akik a tennivalóik legnagyobb részét kiváltják a kiskapuk folyamatos vadászásával és kihasználásával.
Persze a végtelennek tűnő, világba vetett hitem mellett hibám, hogy nem vagyok elég rafkós, nem a kiskapukra helyezem a hangsúlyt. E téren sajnos csak azt ígérhetem magamnak, hogy ez nem is fog változni és ez legalább büszkévé is tesz.
Szumma; nem panaszkodni tértem vissza és ha e pár sor után mégis ez az érzés, csak újra kell olvasni!! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése