Számos tekintetben sikeres embernek tartom magam...
Szerencsés esetben minden területen, amibe csak belevágunk, sikeresek lehetünk...
Valójában ez nem is szerencse kérdése...
...a választásunké!
Megválasztani, hogy az élet mely területein akarunk sikeresek lenni, vagy legalábbis annak érezni magunkat a legnehezebb. Ha ezt sikerült eldönteni és letettük valami mellett a voksunkat, már csak a döntésünk melletti kitartás kérdése minden. Természetesen minden esetben érdemes mérlegelni, hogy egy adott választásunk esetén, egy korábbi- vagy éppen egy soron következő választásunkhoz elegendőek tudunk-e lenni... és igen, nem az a kérdés, hogy elegendőek leszünk-e, hanem hogy elegendőek tudunk-e lenni. Ha azt választjuk, hogy belevágunk valamibe úgy, hogy már folyamatában vagyunk egy másik választásunknak, elégnek kell lennünk, mert a jól megválasztott célok esetén a választásaid egytől egyik erősítik egymást és egyik terület erőt ad majd a másik nehézségeinek legyőzésében.
Ha rosszul mértük fel a helyzetet, a kevésbé rossz eset, hogy csak az egyik területen válunk sikeressé.
A rossz, de legalábbis mindenképpen rosszabb eset, ha egyikben sem...
...és alapvetően nem a sikerességünkhöz szükséges tényezők hiányoztak, hanem a rosszul megválasztott területek és azok súlyozása egymáshoz képest.
Ha számtalan hatalmas és jól megválasztott célod van, és csak egyetlen aprót is rosszul súlyoztál és kevesebbet áldoztál rá mint amennyire minimum szükséges lett volna, végül sikertelen eredményt hozó céljaid lesznek. A matematikában is, ha a pozitív végtelent megszorzod a pozitív végtelennel és ezt szorzod meg mínusz eggyel,...
...választásaid eredménye kevesebb a nullánál.
Mérlegelj - válassz - tégy meg érte minde...
(visszaolvasva itt-ott elvesztem ám én is a fonalam!! :P)
(visszaolvasva itt-ott elvesztem ám én is a fonalam!! :P)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése