vol.2

 ...imádom japánt!!!

Minden zöld, mindenki mosolyog és derűs. Emberek egész hada dolgozik azon a makultlan tisztaságom ami uralja ezt a "kis" szigetországot. Borzasztó érdekes, hogy az utcákon nincsenek szemetesek, és mégsincs szemét sehol sem. Azt látod csak, hogy az embereknél kis nejlontasakok vannak, és azzal mászkerálnak. Ezekben gyűjtik az éppen összegyűlt hulladékukat, amig el nem érnek valahova ahol találnak kukát. Ezekbe (kuka) bele is lehetne túrni (nem mintha késztetést éreztem volna rá :)) akár, mert minden ezekben a kis tasakokban van ezen belül is. Egész seregnyi ember mozog szerte a városban, kisebb seprűkkel, lapátokkat, kerekes kukákkal és álló nap tisztogatják az utcákat. Természetesen nekik ez a munkájuk, és nem valamiféle beteges tisztaságmániások, de akkor is.

Mindenki türelmes és előzékeny. Ahol tudnak segítenek egymásnak. Elég sokat utazunk taxival. Én ma 9-10 alkalommal tettem tiszteletem valamelyik helyi társaságnál. A nap utolsó fuvarjánál egy idősebb kis bácsika volt a sofőröm. Két bőrönddel szándékoztam visszatérni a szállodába. Az egyik 4-6 kiló lehetett mert üres volt, így csak az önsúlya maradt. A másik viszont színig volt pakolva a mai napról megmaradt portékánkkal, és én is csak szuszogtam alatta ha emelnem kellet. Namost a be-, és a kipakolásnál sem akarta engedni szegény, hogy én emelgessem a cuccokat. Majdhogynem közelharcot kellett vele vívnom, hogy "...ugyan csak hagyja, majd én be ill kipattintom a pakkokat!". Édesek!

A rendezvénycentrumban ahol nap közben vagyunk, nagyon nehéz kapcsolatot teremteni az érdeklődekkel. Bár nekik kéne odajönni hozzánk, mivelhogy azt gondolná az ember ezért jöttek, de nem... megállnak az asztalunktól 3-4 méterre, és onnan hunyorognak, hogy mit is hoztunk magunkkal. Ha megszólítjuk őket, vagy csak rájuk köszönünk, mint a kisgyerekek összehúzzák magukat, és elkezdenek szemérmesen kuncogni. Mint mikor a kis lurkó nem tudja eldönteni, szabad-e elfogadnia a cukorkát az idegen bácsitól, pedig annyira, de annyira szeretné. Óvatosan, lépésről lépésre közelednek, és alig hallható hangon teszik fel a kérdéseiket. Ismételném önmagam... nagyon-nagyon édesek!

Utastársam folyton szidja őket, vagy gúnyos megjegyzéseket tesz rájuk. Sosem értettem. Bármerre jártunk a világban, mindenfelé volt az embereknek valami olyan tulajdonsága, ami elviselhetetlenné tette őket a 'K'-m számára. Pedig csak annyi a magyarázat, hogy teljes mértékben eltérő a kultúrájuk mint a miénk. Szinte nincs is megegyező pontja a kettőnek. Szerintem pont ez a varázslatos benne. Egy olyan finom, egymásra és a teljes környezetükre magasfokon odafigyelő életszemlélet lengi be őket. Otthon vidám embernek tartom magam annak ellenére, hogy ha van, én megtalálom a bosszankodni valót :)! Engem mondjuk azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom. Itt viszont tényleg csak a jókedv. Néha ha akad is valami amin feszülhetnék, pillanatok alatt szertefoszlik, mert szembetalálkozok valakivel, és akár ismer, akár nem (ezutóbbiból mondjuk jócskán több akad) rám mosolyog, és el is szállt ami éppen kikezdett volna.

Most lehet több volt az érzés mint a tapasztalat, de... ez is egyféle tapasztalat.

Récinek üzenem, EuroDisney 4-2. Amerikaival már 5-2 neked, de a Tokioival faragok a lemaradásomból a jövő héten!! :)

Puszi pacsi mindenkinek!!!